Amarant szelet

Az ember mindig kritikus a saját főztjével. Én is. Mindenki elégedett, de én találok hibát. Tudom, mit akartam máshogy, mi az, ami nem jött össze, amit mégsem így kellett volna. Ez van, ha az ember belát a kulisszák mögé ;-) Ebben a szeletben keresve sem találnék. Elkészült, beleharaptam, mennyország. Feleségül venném magam érte. Komolyan... Tudtam, hogy nem nyúlhatok mellé, a recept rapunzeléktől van (link a forrásban, lent). De akkor is... 



Régóta el szerettem volna készíteni, de mindig elmaradt. Édességre vágytam, a kúra vége felé járva pedig ez már belefér. A hozzávalók tekintetében nem sok változás történt, a saját készleteimhez igazítottam, ennyi. Nagy melegben nem ajánlom útravalónak, kakaóvaj tartja össze, megolvadhat. Tartsuk hűtőben, fogyasztás vagy indulás előtt vegyük csak ki. Olyan hamar azért nem olvad meg, lehet uzsi vagy tízórai belőle, de ne nyáron :-) Próbáljátok ki!! A forrásban lévő adagot elfeleztem, nekem így is kb. 12 szelet lett. Aszalt gyümik, olajos magvak tetszés szerint cserélhetők. A vajakat is variálhatod. Volt egy kevés a kesus üvegem aljában, ezt egészítettem ki mogyoróvajjal. Használhatsz pl. mandulavajat is.



Hozzávalók:
  • 90 g kakaóvaj (finomítatlan!!)
  • 75 g puffasztott amarant (nekem pörkölt puffasztott van)
  • 50 g aszalt vörösáfolya (cukormentes!)
  • 50-60 g őrölt török mogyoró
  • fél deci agavészirup (vagy juhar)
  • 50 g kesuvaj
  • 50 g földimogyoróvaj 
  • 1 ek. kakaó
  • 1 tk. őrölt vanília
  • 1 csipet himalája só




Elkészítés:
  • A kakaóvaj kivételével keverjük össze a hozzávalókat. Először a szárazakat, majd jöhet a szirup és a vajak. Alaposan dolgozzuk össze.
  • Gőz felett olvasszuk fel az apróra darabolt kakaóvajat, majd öntsük a többi hozzávalóhoz és jól keverjük össze. 
  • Sütőpapírral bélelt tepsibe (kb. 20x30 cm) borítjuk, egyenletesen elterítjük. Először csak a közepével foglalkozzunk, majd haladjunk kifelé. Amit felnyomtunk a szélére, a végén szépen húzzuk csak vissza. Szilikon spatulával dolgoztam, Amikor kész, kézzel is ellapogattam az egészet.
  • Egy habkártyával vagy nokedliszaggatóval "vágjuk" be a szeleteket, így később könnyebb dolgunk lesz. Kést is használhatsz, nekem tartós sütőlapom van, azon nem lehet vágni... :-)
  • Mehet a hűtőbe, hamar megdermed a kakaóvaj, kb. egy óra, utána felszeletelhetjük. Ha jól bevagdaltuk előre, elég kézzel széttörögetni. 




Nem fogtok csalódni!!! Jó étvágyat!


Forrás: http://rapunzel.de/bio-rezept-amaranth-riegel-mit-kakao--641.html

Megjegyzések